Női szerepek az életben – csapatépítés nőkről nőknek

Egy igazi nő reggel szépen ébred, majd tökéletes frizurát és sminket készít magának, mindeközben villás reggelit készít a tökéletes stílusban berendezett lakásban. Miután útnak indította gyermekeit felfele ívelő karrierjét építi a munkahelyén és heti öt edzésre jár, hogy alakja tökéletes maradjon. Este 3 fogásos vacsorával várja haza férjét, mire a ház ura hazaérkezik a gyerekekkel már tanult és mindent előkészített a holnap reggeli indulásra.

Az internet minden bugyrából az folyik, hogy egy igazi nő ilyen…és bizony úgy néz ki hogy körülöttünk vannak is belőlük jó néhány, legalábbis úgy gondoljuk.

Természetesen ez képtelenség, mert minden nőnek 24 órája van és két keze. Akkor milyen az igazi NŐ?

Programunk két részből áll. Az első felében áttekintjük a Női ideálokat, majd egy szakértői csapat segítségével megmutatjuk milyen az igazi Nő. Pár szóban a tökéletes férfiakat is kiválasztjuk. Mindezt vidámsággal egybekötve.

A második részben pszichológus segítségével tudunk beszélni a női szerepet okozta konfliktusokról. Minden résztvevő felteheti majd kérdéseit olyan dolgokat illetően, ami nőként kihívást jelent számára. Beszélhetünk a kismamás időszakról, a szerepkonfliktusokról pl. karrier vagy család, anyaság, nevelési tanácsadás. Otthoni babás világ és a munkahely közötti kapcsolat nehézségeiről, illetve a munkahelyi konfliktusokról.

A csapatépítés időtartalma: ~ 2 h

A csapatépítő program ideális létszáma: 5-35 fő

Helyszín a cég székhelyén, kérés esetén helyet biztosítunk

Árajánlatért és részletekért kérem érdeklődjön e-mailben!